Az agy játszik az (én)tudattal
Viktor nevű olvasónk keresett meg két igen jó kérdéssel. A két kérdésre ebben és a következő bejegyzésben válaszolok. Külön, mert mindkettő összetett és mély, hoszabb választ igényel. Ráadásul mindkettő nagyon jól illik a negyedik évad témájához, mely a tudatosság kialakulásáról és viselt dolgairól szól.
„Több forrásban is találkoztam egy érdekes jelenséggel: van amikor az agy felülírja a valóságot - ebben az esetben megváltoztatja az események sorrendjét az éntudat felé: vészhelyzetben, amikor gyorsabban kell dönteni, mint a feldolgozási sebesség: amikor pl. sikeresen kerültem el, hogy elüssek valakit, mert „fúú de gyors voltam”. A gyakorlatban az történt, hogy a szem érzékelte, agyi mechanizmusok döntöttek (félrerántottam a kormányt), majd utána tudatosult - de már úgy, hogy én voltam, aki döntött. :) Ezt a jelenséget ön egészen biztosan ismeri, és még jobban tudja szemléltetni. Részemről ez szerint az agy az éntudat felett áll - elhiteti az éntudatot, az énképet a személlyel. Kíváncsi lennék, mit mond erről a tudós. (Egy társaságban felmerült, talán a telepátiára is ez a válasz, a „gondolok rá, és felhív'', „Jééé, éppen gondoltam rád”: az agy „játszik” az éntudattal (akár csak „így jön ki”, ahogy az álmok véletlenszerűsége.))”.
A válasz spoilerezés, lelő néhány későbbi poént, de remek felvezetés a 4. évadhoz, melyben a gondolatmenet lépésenkénti felépítése során majd részletesen és követhetően végijárjuk hogyan épül fel a tudat.
A kérdés magja az, hogy ha finom időbeli felbontással megvizsgáljuk egy tudatosodott esemény részleteit, akkor fura időbeli keveredések bukkannak fel. Ezek feloldására át kell alakítanunk azt az elképzelésünket, hogy az objektív valóságot látjuk, és le kell cserélni egy modellre, mely szerint agyunk a korábbi tapasztalatinkba illő (koherens) káprázatot mutat nekünk.
Daniel Dennett (elme)filozófus nagyratörő című, 1991-es: „Consciousness explained” (A megmagyarázott tudat) könyvében hasonló esetet elemez.
A Color phi jelenséget: Ez egy mozgás- és színillúzió, amit először Paul Kolers és Michael von Grünau (1976) írtak le, és Dennett filozófiai példaként használja.
A kísérlet: Egy képernyőn először megjelenik egy piros pont a bal oldalon. Rövid szünet után (kb. 100 ms) a jobb oldalon zöld pont jelenik meg. A két felvillanás külön-külön történik, nem mozognak, csak két fix helyen jelennek meg.
A szubjektív élmény: A legtöbb megfigyelő folyamatos mozgást lát a két pont között, mintha egy pont átsuhanna balról jobbra, és útközben megváltoztatná a színét pirosról zöldre — valahol a középen. Pedig a középen se mozgás, se színátmenet, se fény nem volt!
Dennett ezzel a példával támadja az ún. „Cartesian Theatre” (Descartes-i színház) elképzelést, vagyis azt a feltételezést, hogy van az agyban egy „hely” vagy „időpillanat”, ahol minden érzékszervi információ összeér, és ahol „a tudat” mint néző ül, és ezeket megéli. Dennett szerint ilyen központi színpad nincs. Az agy elosztott feldolgozó rendszer, amely különböző időben és helyen érkező információkat utólag integrál. Az élmény, hogy „láttuk a mozgást és a színváltást”, rekonstrukció, nem közvetlen esemény.
Dennett több lehetséges magyarázatot ütköztet:
1. Rejtett utólagos feldolgozás (a „retrospektív szerkesztés” modell): Az agy nem azonnal alakítja ki a tudatos élményt a piros pontról, hanem megvárja a második (zöld) pont megjelenését, és utólag „újracsomagolja” az időbeli eseményeket, hogy azok folytonosnak és értelmesnek tűnjenek. A tudatos élmény tehát időben eltolva jön létre.
2. Dennett „Multiple Drafts” (többszörös vázlat) modellje: Nem kell feltételezni egy központi újraszerkesztést sem. Az agyban párhuzamos feldolgozások (több „draft”, azaz vázlat) futnak, amelyek folyamatosan módosulnak az új információk fényében. A tudatos élmény nem egyetlen pillanatban születik, hanem folyamatként, ahol a későbbi információk visszahatnak a korábbi érzékelés értelmezésére. „Nincs központi néző, csak különböző időben készülő feldolgozási vázlatok, melyek közül némelyik elérhető a tudat számára.”
A lényegi tanulság: A color phi illúzió arra mutat rá, hogy a tudatos élmény nem időben pontos másolata az eseményeknek, hanem időben szétterjedt, konstrukciós folyamat, amely az érzékleti észlelés, figyelem és emlékezet dinamikus kölcsönhatásából jön létre.
Van egy másik kísérlet is, ami azt mutatja be hogy tudatunk nem hűségesen jeleníti meg számunkra a világot. Hanem cenzúráz, csak bizonyos dolgokat mutat meg nekünk, a fontosakat igen, az éppen nem fontosakat nem. Simons & Chabris 1999-es kísérletében, mely „Invisible gorilla” (Láthatatlan gorilla) néven ismert a résztvevők egy videót néznek, amelyen két csapat kosárlabdázik. Az egyik csapat fehér, a másik fekete ruhában. A feladat az, hogy számolják meg, hány alkalommal passzolják egymásnak a labdát a fehér ruhás játékosok. A csavar, hogy a feladat közben, kb. félidőben, egy gorillajelmezbe öltözött személy besétál a képbe, megáll, ütögeti a mellét, majd kisétál. A jelenet kb. 9 másodpercig tart, jól láthatóan a kép közepén. A meglepő eredmény az, hogy a résztvevők kb. fele (!) nem veszi észre a gorillát, meglepődve reagálnak, amikor később visszanézik a videót. Ez a jelenség az ún. figyelmi vakság (inattentional blindness). Amikor a figyelmünk szűk fókuszban van (jelen esetben a labdapasszokra), akkor minden más, még feltűnő eseményt is képesek vagyunk teljesen figyelmen kívül hagyni. Ebben az esetben a tudatos élmény nem a látórendszer teljes kimenetét tartalmazza, hanem csak azt a szeletét, amit az aktuális figyelmi rendszer éppen feldolgoz.
Dennett (és mások, pl. Dehaene vagy Koch) ezt a kísérletet úgy értelmezik, mint bizonyítékot arra, hogy a tudat nem egy „kamera”, ami mindent rögzít, hanem egy szelektív narratíva, amelyet az agy utólag összerak, értelmez és kitölt. A „láttam” érzése nem azonos azzal, hogy a látórendszer valóban feldolgozott egy ingert, hanem hogy a feldolgozás eredménye integrálódik-e az agban, bekerül-e a tudatba. A tudatos reprezentáció tehát nem folyamatos, hanem eseményszerű, és sokszor utólag konstruált. Az agy utólag szerkeszti meg a tudatos élményt, hogy az koherens és értelmes legyen — még akkor is, ha ez a „koherencia” csak illúzió.
Akik szorgalmasan végirágták magukat az #agyséta 3. évadjának blogbejegyzésein (Az agykéreg szerveződése (területek, hierarchiák), Multimodális asszociációs területek I (az érzékelés végállomásai: a Hippokampusz és az Amigdala), Multimodális asszociációs területek II (a tervezés kiindulópontja: Homloklebeny), A mozgástervezés és problémamegoldás rendszerei (az agykéreg-striátum/kisagy-talamusz kör), A tanulás rendszerei az agyban (a jtalmazási rendszer: VTA, nucleus accumbens, laterális habenula)), melyek az agy meta-hálózataiban zajló többszintű és párhuzamos információfeldolgozást mutatják be, valószínűleg egyre kevésbé lepődnek meg a fenti állításokon.
Emlékeztek? „A visszacsatolás dícsérete: a percepció modern elmélete” bejegyzésben azt mutattuk be, hogy agyunkban belső modellek épülnek. „A világ többszintű megjelenése az agyban és a számítógépben II” bejegyzésben, pedig azt, modelljeink, amit látunk, tapasztalunk, ami tudatunk tartalma; számos agyterületből eredő, eltérő feldolgozottsági szintű, de összetartozó információ elemből állnak össze. Ha valamit fontosnak talál agyunk, beemeli tudatunkba és megmutatja, a korábban tanultak alapján – ha nem is mindig pontosan és hűen – kiegészíti, megformálja.
Tudatunk egy hallucináció, egy káprázat. Majdnem ezt ugye már Buddha is mondta 2600 évvel ezelőtt („éntudatunk egy illúzióra hasonlít”)😊. De mostanra már a neuropszichológusok is látják gépeikkel.
Van itt még egy nagy kérdés. Miért van szükség a tudatos élményre? Az evolúcióbiológusok azt mondják, hogy az az agy amelyikben vannak kiterjedt és részletes tudatállapotok hatékonyabb, mint amiben nincsenek, hiszen egy-egy dolgot így sokkal hatékonyabban tudunk megvizsgálni, átélni és ezáltal reagálni rá. Ha valami adaptív, akkor az evolúció meg bizony kifaragja. De azt hogy maga az élmény milyen ravasz emergens folyamat eredményeként jelenik meg arról lövésünk sincs.
Mára ennyi a spoilerezésből, aki kivárja, annak majd a részleket is felépítjük ebben az évadban.
Szerző: Gulyás Attila