A beszéd és a tudatosság kapcsolata

Bezzeg a tintahalak. Egyszer hosszasan figyeltem a tengerben egy szépia (tintahal) párt. A jó másfél araszos lábasfejűek egymástól jó néhány méterre tökéletes szinkronban úszva vadásztak, miközben testükön folyamatosan színes hullámok, minták futottak. Egyértelmű volt, hogy a fejlett látású állatok testüket képernyőként használva jeleztek egymásnak. Egy ilyen „beszéd”, lehet, hogy sokkal párhuzamosabb, intuitívabb, mint a mi soros beszédünk, hiszen 3D mintázatokban (2D a testfelszínen + 1D az időben) zajlik. Az emberi kultúrák között is van hasonló különbség. Egy európai gyerek 1 év alatt megtanulja azt a 20-30 betűt, amit nyelve használ, és máris tud írni, olvasni. Egy kínai vagy egy japán iskolásnak 6-8 év kell ahhoz, hogy megtanulja a (kép)írásuk alapjaként szolgáló 1500-2000 karaktert (kanjit), és olvasni tudjon valamennyire. 12-14 év kell ahhoz, hogy a 4-6000 karaktert használó szakszövegeket is tudja olvasni, de akkor is csak a saját területén. Egy új kifejezés karakterét meg kell keresnie a szakszótárban. Viszont! Ha egy japán vagy kínai ember elé odatesznek egy írott lapot, akkor azonnal látja, hogy nagyjából miről szól. Ugyanis egy képet lát, mint Cipher a Mátrixban, aki látta mi történik a lehulló zöld karaktereket nézegetve. Persze a részletes olvasáshoz végig kell majd sorosan olvasnia és lépésenként értelmeznie a szöveget. Mindenesetre a képírás bár babrás, jelentősen párhuzamosabb és ezért gyorsabb kommunikációs forma, mint a betűírás.

Magától adódó kérdés, hogy a nyelv és a tudat miképpen határozza meg egymást? Bizonyára mindenkinek élménye a fejében zümmögő narratíva, amikor gondolkodik (bár ugye vannak a tudat alól is felbukkanó, látszólag hirtelen szikrák is). Ez utalhat arra, hogy gondolkodásunk alapjában nyelvi és nyelvünk határozza meg a tudatunkat. De mi van azzal, aki nem tud beszélni? Kérdezzünk még egyet. Hogyan és miért nem tud beszélni? Mert süket, vagy nem tud hangokat képezni? Ettől még sokan megtanulják a jelnyelveket, amiknek ugyanolyan bonyolult nyelvi szabályai (jelentés, struktúra stb.) vannak mit egy beszélt nyelvnek. Szóval még az is lehet a tudat határozza meg a nyelvet.
Ennek megfelelően a tudat-filozófusok között akad, aki az egyik vagy a másik megoldást támogatja. De, ahogy a Buddhizmus is mondja, a középút a legjobb. A modern kutatások is inkább egy mérsékeltebb álláspontot támogatnak: a nyelv valóban hatással van bizonyos kognitív folyamatokra, például a kategorizációra vagy az emlékezeti stratégiákra, de a gondolkodás alapvető mechanizmusai nem kizárólag nyelvi természetűek.  Azaz, a nyelv és a tudat egymás mellett létezik, de szorosan összefonódnak és befolyásolják egymást. Számomra is ez a legemészthetőbb, ami nem meglepő, hiszen annyit beszéltünk már a visszacsatolásokról.

Mint fentebb spekuláltunk, egy gondolatfolyam, egy tudatfolyam, a homloklebeny által összerendezett agykérgi funkcionális részhálók egymást követő kapcsolódása. Beszédképző rendszerünk (Broca terület,   premotor kéreg stb.) szerepe, hogy belső gondolatainkat közlésre alkalmas formába alakítsa. Vélhetőleg, mint az újságírók egy sajtótájékoztatón, minden infót megkapnak és közzé is teszik. Hozzászoktak, hogy bármi történik, arról egy monológot készítenek. Ha ez a kapcsolat kétirányú, akkor nehéz kibogozni mi az elsődleges, mi minek az oka. Nézhetjük úgy is, a verbalitás határozza meg a gondolkodást, vagy fordítva, hogy a gondolkodásról számol be a verbalitás. Mint biológus, a gondolkodás és a tudat elsődlegessége mellett érvelek. Megint evolúciós alapokon. Elsősorban azzal, hogy az állati egyszerű és az összetett emberi tudat között nincs éles határ, számos tudatverzió létezik. Ettől független az ember fejlett nyelvi képessége. A nyelvhasználat rudimentális szintjeit különböző közösségekben élő állatoknál kimutatták . De még a csimpánzok, cetek és papagájok sem igazán képesek arra, amire az ember, hogy gyakorlatilag bármit elmondjanak (pedig meglehetősen sokat próbálkoztak ezzel a kutatók). 

Fontos hangsúlyozni, hogy azt nem tekintjük nyelvnek amikor egy állat pl. vészjelzéssel figyelmezteti társait. Ez mindössze kommunikáció. A sokat emlegetett példa, hogy valamelyik majomfaj 3 különböző hangot ad a levegőből, a földről érkező ragadozó, valamint a kígyó jelzésére, nem nyelvet mutat be. A nyelv attól nyelv, hogy elemeinek szabad kombinálásával rugalmasan lehet, gyakorlatilag bármit kifejezni. A hangjelzések és az azokra adott válasz egyszerű asszociációval kialakulhat. Praktikusan a pavlovi második jelzőrendszer, amikor egy dolgot egy másik reprezentál. Ennek megértéséhez nem kell fejlett tudat és mondatszerkezeti elemzés.

Egy csimpánz tudatossága sok mindenben marad el az emberétől, de tagadhatatlan, hogy tudatos. Azaz nem marad más, mint a tudat elsődlegessége. Erre számos empirikus példa is utal. A csecsemők jóval azelőtt képesek komplex problémamegoldásra és világmodellek kialakítására, hogy megtanulnának beszélni. Az állatok szintén képesek tervezésre, eszközhasználatra és tanulásra, miközben nyelvi képességeik erősen korlátozottak. Mindez arra utal, hogy a gondolkodás alapvető formái nem a nyelvből származnak, hanem attól független idegrendszeri folyamatokból. Az idegtudományi vizsgálatok is hasonló következtetésre jutnak. A nyelvfeldolgozás kulcsfontosságú területei — például a bal oldali frontális lebenyben található Broca-terület és a temporális kéreg egyes részei — elsősorban a beszédprodukció és a nyelvtani szerkezetek feldolgozásában játszanak szerepet. Ugyanakkor számos afáziás beteg, aki súlyos nyelvi zavarokkal küzd, továbbra is képes összetett problémák megoldására, célirányos cselekvésre és a környezet értelmezésére. Ez arra utal, hogy a tudatos gondolkodás és a nyelv idegrendszeri alapjai csak részben fedik egymást.
Ez persze nem jelenti azt, hogy az emberi tudatban nem meghatározó a nyelv. A nyelv, a belső monológ kialakulása egy újabb nagyon hasznos visszacsatolást jelent agyunk számára. Lásd az intuitív-tudatos gondolkodás tárgyalásánál említett személyes élményemet: akkor szembesültem tudatosan először saját döntésem eredményével, amikor azt először kimondtam. A nyelv által képesek vagyunk elvontabb verbális gondolatmenetekre, GNW-nk még hatékonyabban foglal magában dolgokat, tudatosságunk kap egy nagy segítséget (még egy globális visszacsatolás). Az orosz pszichológus Lev Vygotsky klasszikus elmélete szerint a belső beszéd valójában a társas kommunikáció internalizált formája: az a mechanizmus, amely eredetileg másokkal való kommunikációra szolgált, később saját gondolataink szervezésének eszközévé válik.
Ebből a nézőpontból a nyelv és a tudat viszonya nem hierarchikus, hanem kölcsönös. A gondolkodás alapvető formái valószínűleg nyelv nélkül is léteznek, de a nyelv rendkívül hatékony eszközt ad az agynak arra, hogy saját mentális folyamatait strukturálja, stabilizálja és reflektálja. A belső beszéd így egyfajta globális visszacsatolási hurkot hoz létre az agyban: a gondolat nyelvi formát ölt, majd ez a nyelvi reprezentáció visszahat a gondolkodási folyamatokra.

Ebben az értelemben a nyelv nem a tudat alapja, hanem annak egyik legerősebb erősítő mechanizmusa. Az emberi tudat különlegessége talán éppen abban rejlik, hogy az agy képes saját működéséről narratívát alkotni — és ez a narratíva a nyelv segítségével válik stabil, megosztható és reflektálható gondolatfolyammá.

Összefoglalva: 
1. A nyelv nem azonos a tudattal. Létezik nem-nyelvi tudatos tapasztalás: az észlelés, az érzelem, a szándék nem igényli a nyelvet. A nyelv inkább a reprezentáció és kommunikáció eszköze, mintsem maga a gondolkodás hordozója.
2. A nyelv kulcs az „önmagára irányuló tudathoz” — a meta-tudathoz, mely így nyelvi közvetítéshez kötött. 

Tehát, a nyelv nem feltétele a tudatnak, de feltétele a nyelvileg szervezett, önreflexív tudatnak.

Szerző: Gulyás Attila