Az emberi tudatállapotok I.

A hétköznapi nyelv hajlamos a tudatot az éberséggel azonosítani, holott az idegtudomány szempontjából az éberség csak egy változó, a tudattartalom gazdagsága, az önélmény stabilitása, a kognitív kontroll és az időbeli integráció részben független változói mellett. Egy tudatállapot attól válik „egészségessé”, „megváltozottá” vagy „patológiássá”, hogy ezek a dimenziók mennyire összefüggő, alkalmazkodó módon működnek együtt.

Mielőtt rátérnénk a tudatállapotokra, rágjuk meg egy kicsit az első dimenzió, az éberség szintje és a tudatosság közötti kapcsolatot. Röviden összefoglalva: az éberség szükséges, de nem elégséges feltétele a tudatosságnak. Bizonyos szintű éberség nélkül nincs tudatos élmény, de önmagában a magas éberség még nem garantálja sem a tudattartalom jelenlétét, sem annak koherenciáját. Ez a különbség kulcsfontosságú, mert segít megérteni, miért lehet valaki éber, mégis „nincs igazán jelen”, és miért nem azonos a tudat a puszta aktiváltsággal. Az éberség szabályozásának idegrendszeri alapja az agytörzsi–köztiagyi ébresztőrendszer, amelyet klasszikusan „felszálló hálózatos aktiváló” rendszerként írtak le. Ennek magjai az agytörzsben helyezkednek el, és a már sokat emlegetett moduláló transzmitter rendszereken keresztül kiterjedten hatnak a kérgi hálózatokra. A noradrenerg locus coeruleus, a szerotonerg raphe-magvak, a kolinerg pedunculopontin és laterodorsalis tegmentalis magvak, valamint a dopaminerg és hisztaminerg rendszerek a külső és belső ingerek hatására együtt határozzák meg, hogy az agy milyen mértékben van „ébrenléti üzemmódban”.

Ezek a rendszerek nem konkrét információt közvetítenek, hanem hangolják az idegrendszer működését: beállítják az ingerlékenységet, a jel–zaj viszonyt és a válaszkészséget. Ezen ébresztő rendszerek sérülése még ép agykéreg esetén is beszűkült, csökkent tudatállapothoz, kómához vezethet, hiszen hiányzik az aktiválás és az összerendezés.

Az éberség hatása a tudatosságra közvetett. Megfelelő éberségi szint mellett a kérgi hálózatok képesek gyorsan reagálni, tartós aktivitást fenntartani, és a távoli agyterületek közötti kommunikációt biztosítani. Túl alacsony éberség esetén –mint mély alvásban, kómában vagy erős nyugtatásban– ez a kommunikáció megszakad, és a tudattartalom eltűnik vagy töredezetté válik. Ugyanakkor túl magas éberség mellett, például extrém stresszben vagy pánikállapotban, a tudatosság szintén beszűkülhet: a figyelem merevvé válik, a tudattartalom szegényes lesz, és a globális integráció torzul. Ez jól mutatja, hogy a tudatosság nem egyszerűen az éberség növekedésével arányosan változik.

A tudatosság tényleges megjelenéséhez az éberségnek össze kell kapcsolódnia a kérgi integrációs mechanizmusokkal (kérgi és kéreg-alatti összehangolása). A fronto-parietális hálózatok, a talamokortikális hurkok és a GNW csak akkor tudnak működni, ha az ébresztőrendszerek „megnyitják az ablakot”, de aztán már ezek a kérgi rendszerek döntik el, hogy mi kerül be a tudatos élménybe, és milyen szervezett formában. Ezért lehetséges, hogy altatás alatt bizonyos éberségi jellegű aktivitás még mérhető az agyban, miközben tudatos élmény nem alakul ki, és ezért fordulhat elő az is, hogy álmodáskor viszonylag alacsony külső éberség mellett is gazdag belső élményvilág jelenik meg.

Összefoglalva, az éberség olyan, mint az elektromos feszültség egy rendszerben – nélküle semmi nem működik, de attól, hogy jelen van, még nem derül ki, milyen „műsor” fut. A tudatosság ott jön létre, ahol az ébresztőrendszerek által biztosított éberségi alapállapot találkozik a kérgi hálózatok globálisan szervezett információfeldolgozásával.

És akkor most nézzünk egy gyors listát a tudatállapotokról:

Huhh. Jó sok volt. A részletezéssel folytatjuk.

Szerző: Gulyás Attila