Utazások a belsőnkben és más élőlények világában: Ed Yong könyvei I.

Öt éve olvastam „I contain multitudes”  című remekművét és amikor megtudtam, hogy újabb könyve jelent meg „An Immense world” címmel, azonnal lecsaptam rá. Mindkét könyv a tudományos írás gyöngyszeme, szerzőjük éveket töltött a témák körüljárásával, megértésével, könyvei megírásához szakembereik tucatjait kereste fel.

Az „I contain multitudes”, címe saját fordításban: „Sokaságból vagyok”, azt mutatja be, milyen fontosak a bennünk élő mikrobák. Szerencsére lassan az orvostudomány is kezdi elfogadni, hogy nem csak rossz baktériumok vannak, sőt azok vannak kisebbségben. Lassan közhely, hogy testtömegünk 10%-a baktérium, vírus és egyéb mikrobák. Ha sejtszámra nézzük (bár a vírusok ugye nem sejtek) akkor jelentősen többen vannak, mint testi sejtjeink és, nagyon fontosak szervezetünk egészséges működése szempontjából.

A könyv annak megvilágításával kezdődik, hogy mióta kialakultak a többsejtű szervezetek, azok sejtjei mindig is együtt éltek mikrobákkal, akik részt vettek testük felépítésében, fejlődésének alakításában, és az anyagcsere elengedhetetlen lépéseit bonyolítják. Arról ugye ne is beszéljünk, hogy az Eukarióta, valódi sejtmagvas sejtek is egy szimbiózis eredményeként alakultak ki. Összeállt egy archebaktérium egy proteobaktériummal és kialakult a sejtmagvas sejt, benne az energiát adó mitokondriumokkal. A növényi sejt esetében még egy cyanobaktérium (kékeszöld alga) is beszállt a buliba, belőlük lettek a zöld színtestek. De ezeket a dolgokat már több évtizede tudjuk.

Endoszimbiontáink, mikroflóránk, egysejtű segítőink az immunrendszer kialakulása óta, meghatározóak az immunrendszer működésében is, annak tanításában és féken tartásában. Nem csoda, hogyha feleslegesen (nátha, megfázás esetén) antibiotikumokkal szőnyegbombázzuk mikrobáinkat, a fékek nélküli tanácstalan immunrendszer allergiákkal és autoimmun betegségekkel rombolja testünket.
Rövidség okán, csak néhány érdekes tényt említek a könyvből, mely rávilágít arra, hogy mikrobáink nélkül nem élhetnénk.

Kezdjük a születéssel. A magzatburok és a méhlepény viszonylag sterilen tartja a magzatot fejlődése alatt. Ahhoz hogy a túléléshez szükséges bélflórája kialakuljon, a szülés alatt az anyja szülőcsatornáját borító váladékban élő baktériumokat „nyalja fel”. Azok oltják be tápcsatornáját. Később már nehezen szerezné meg a mikrobákat, mert az első néhány szoptatás után beindul gyomrában a sósavtermelés, melynek célja kettős: egyrészt a savanyú közeg segít a tejfehérjék lebontásában, másrészt a savval teli gyomor megakadályozza, hogy a külvilágból „ellenőrizetlen”, veszélyes mikrobák telepedjenek meg tápcsatornájában. Vannak arra mutató eredmények, hogy a manapság divatos császármetszéssel született csecsemők bélflórája kevésbé ellenálló, mert születésükkor nem kapták meg az anyai „csomagot”.

De a gyermek korai életében is meglepő dolgokra bukkantak. Az anyatej számtalan olyan cukorfajtát tartalmaz amik nem a csecsemőt, hanem bélbaktériumait táplálják. Az ember a sokféle cukormolekula közül csak néhányat tud felvenni és feldolgozni: glükóz, fruktóz, szaharóz, laktóz (no ezt már pl. nem tudja sok felnőtt). Az anyatejben a tejcukor mellett közel 200 féle cukor van még, egyszerű cukrok, di és oligo-szaharidok (kettő vagy több különböző cukormolekulából álló összetett cukrok). Minden baktériumfaj egy anyagcsere bűvész, egy vagy több kémiai anyag felhasználásával képes sejtjeit építeni és hulladékként számtalan, szervezetünk számára fontos anyagot szabadít fel (rövid szénláncú zsírsavak, B vitaminok, stb.). Az anyatej cukorkoktélja elősegíti a csecsemő számára fontos bélbaktériumok virágzását és a betegséget okozók visszaszorulását.

A felnőttekben is fontos a gazdag, ellenálló bélflóra. Ugyanis a táplálékunkban jelen levő anyagoknak csak nagyon kis részét tudják bélfalunk sejtjei felvenni. Számos molekulát meg kell emészteni, át kell alakítani. Saját emésztőnedveink csak a táplálékmolekulák elenyésző részét tudják lebontani felvehető alkotóelemekre.Az emésztés és átalakítás oroszlánrészét endoszimbiontáink végzik. Ha bélflóránk szegényes, bizonyos tápanyagok rossz irányba indulnak el a lebontás útján és pl. metán, kénhidrogén keletkezik, magyarul felfújódunk és rettentően büdöseket pukizunk.

Gazdag bélflórát pedig gazdag táplálkozással lehet kialakítani. De mi a gazdag? A változatos! Az egyes növényfajok másféle cukrokat és zsírokat-olajokat tartalmaznak, azaz minél többféle növényt eszünk annál ellenállóbb lesz bélflóránk. Azt mondják egy nap együnk legalább 20 féle növényt. Ez soknak hangzik, de nem az: retek, uborka, saláta, csicsóka, cékla, dió, mogyoró, zabpehely, rizs, krumpli, édesburgonya, kenyér, lassan meg is van. 

A könyv mesél még arról is, hogy milyen fontos szerepe van a baktériumoknak az immunrendszer kiegyensúlyozott fejlődésében. Vannak olyan baktériumok amik például megtaníthatják immunrendszerünket arra, hogy nem kell a földimogyoróra anafilaxiás sokkal reagálni, csak nyugi. De a kedvencem a takonyról szóló történet. A takony bonyolultabb mint látszik. A nyálkás trutyit poliszacharidok alkotják, sok-sok cukormolekula egymáshoz kapcsolva. Ezek vizet kötnek meg és kialakítanak egy védőbevonatot nyálkahártyáinkon, hogy a kórokozó vírusok és baktériumok ne jussanak be sejtjeinkbe. Ugyanis hozzátapadnak ezekhez a cukrokhoz. De a takony szolgáltat még számura egy meglepetést, apró bérgyilkosokat. Orrváladékunk tele van bakteriofágokkal, olyan vírusokkal amik baktériumokra vadásznak. A poliszaharid nyálkában várakoznak, hogy a külvilágból érkező, a nyálkában megakadó baktériumokat megtámadják. Hoppá! Nem csak rossz vírusok vannak, hanem számunkra hadrafoghatók is.

No még egyet. A kutatók már egy ideje pedzegetik, hogy táplálkozásunk, emiatt bélflóránk összetétele valamint idegrendszerünk állapota összefügg egymással. Azt találták például hogy az autisták bélflórája eltér az egészséges emberekétől. Előkerül itt a szokásos mantrám, hogy a korrelációt, az összefüggést nem illik összekeverni az oksággal a kauzalitással. Attól hogy A együtt jár B vel még nem fakad, hogy A okozza B-t vagy fordítva. Lehet akár közös okuk is (lásd a hibásan elterjedt őrület, hogy az oltás autizmust okoz, a közös ok itt, hogy a gyerek 2 éves lett, akkor kapja az oltást és az autizmus akkor kezd láthatóvá válni, az oltástól függetlenül). Az autizmus és a bélflóra esetében még nem teljesen világos van-e okság, de úgy tűnik igen, ráadásul kölcsönös.

Jóideig úgy gondoltuk, hogy ha idegesek vagyunk, stresszesek megváltozik bélrendszerünk ritmusa, vérellátása és emiatt bélflóránk, lásd pl. a stresszel együtt járó tápcsatorna betegségeket (fekélyek, divertikulózis, székrekedés, stb.). Kezdenek azonban olyan adatok is felhalmozódni, miszerint bélflóránk összetétele is kihathat kedélyállapotunkra. Egyrész bizonyos diéták javítanak pl. az Autisták állapotán, másrészt számos baktériumtörzsről kiderült, hogy szerotonint szabadítanak fel a bélben és ezzel befolyásolják kedélyállapotunkat. Még az is kiderült ravasz kis szimbiontáinkról, hogy ha ízlik nekik egy kaja, akkor több szerotonint szabadítanak fel, azaz bizonyos ételektől (ami nekik ízlik) boldogabbak leszünk és legközelebb is szívesen fogyasztjuk. Most akkor a farok csóválja a kutyát?

Számos érdekes és meghökkentő szálon fut még a könyv. Mire végére érünk nem ÉN-ként nézünk magunkra, hanem együttműködő szervezetek univerzumára.

Folytatjuk... Yong következő könyvvével.

Szerző: Gulyás Attila