Magyar Tudomány Ünnepe 2025

2025. szeptember 5. péntek

A MTA által szervezett Magyar Tudomány Ünnepe 2025 november 10.-én kerül megrendezésre.

Intézetünkbe több gimnázium tanulóit hívtuk meg előadásokra és laborlátogatásokra. Az előadások ZOOM közvetítése révén azonban mindenki csatlakozhat a programhoz. Nem csak hallgathatják az előadásokat, de a ZOOM-on keresztül feltehetik kérdéseiket is a "chat" lehetőséget kihasználva!

Az előadások egy kis késéssel az intézet YouTube csatornáján Élőben is követhetők (itt is fel lehet teni kérdéseket), és később visszanézhetők.


Az előadás részt záró megbeszélés során ugyanis a személyesen kérdezők mellett az írásban beküldött kérdésekre is igyekszünk majd választ adni.

 

A ZOOM közvetítés linkje.
(Az eseményről készült felvétel előreláthatólag november végétől az intézet YouTube csatornáján is elérhető lesz.)

MTÜ  (a magyar tudomány ünnepe) -  2025. november 10.

Helyszín: HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet

1083 Budapest, Szigony u. 43.


Az előadások 10:00 órakor kezdődnek, a délutáni laborlátogatások 14:00-kor (egy szendvicsebéd után)

 

ELŐADÁSOK


10:00-10:10   Bevezetőt mond Acsády László akadémikus 

10:10 – 10:30         Kuti Dániel: A bél mikrobiom és a központi idegrendszer
Az előadásban a mikrobiom szerepéről lesz szó  neurológia és pszichiátriai megbetegedé-sekben. Megismerünk néhány  mechanizmust is, melyek szerepet játszanak a bél mikrobiom és a központi idegrendszer közötti kommunikációban.
Bemutatunk néhány lehetőséget, melyekkel a mikrobiom segítségével lehetőség nyílik idegrendszeri folyamatok befolyásolására.

10:30 – 10:50     Veres Judit: Miért sírsz a filmeken? – Érzelmeink kialakulása az agyunkban

Az emberi érzelmek nem valahol "a szívünkben" keletkeznek, hanem az agyunk különböző területeinek összetett együttműködéséből születnek meg. Amikor ezek az agyterületek sérülnek vagy megbetegszenek, akkor az érzelmi életünk drámaian megváltozhat, ami megmutatja, mennyire fizikai alapokon nyugszik a lelki világunk. A modern idegtudományi kutatások egyre pontosabban feltérképezik ezeket a folyamatokat, ami új reményeket ad a mentális betegségek kezelésében és az emberi természet mélyebb megértésében.

10:50 – 11:10         Kertész Borbála:  Mire jó a kétfoton mikroszkópia?

Élő, mély szövetek károsodásmentes képalkotása kétfoton mikroszkópiával
-     működésének rövid magyarázata  
-    alkalmazásai, egyszerűektől a komplexebbig 
A biológiai magyarázathoz: 
egy sejt (kalcium és  feszültségjelek, sejttest vs dendritek), neuronhálózatok (pl. VIP mikroáramkör), 
egyszerű viselkedéses / stimulációs kísérletek,
hosszabb ideig tartó kísérletek (pl. tanulás), 
optogenetikai manipuláció
Klinikai, jóvőbeli lehetőségek (látásvisszaállítási technikák, mentális rendellenességek megértése, stb.)
Milyen szakemberek együttműködése szükséges alkalmazásához

 

SZÜNET

 

11:20 – 11:40     Hrabovszky Erik: Androgén és ösztrogén hormonok szerepe nemi- és idegrendszeri működések szabályozásában

A petefészkekben és herékben zajló ösztrogén ill. androgén hormontermelés meghatározó szerepet játszik a két nem eltérő testfelépítésének, „nemi dimorfizmusának” létrejöttében. A nemi hormonok képesek ugyanakkor a receptorral rendelkező idegsejtek működését is befolyásolni, kialakítva a női és férfi agy eltérő sajátosságait. Az előadás betekintést enged a Reproduktív neurobiológia kutatócsoport saját kutatásaiba is, melyek célja a hipotalamusz ösztrogén- és androgén-függő folyamatainak jobb megértése.

11:40 – 12:00        Maglóczky Zsófia : Az agy szerepe a problémamegoldásban: kellenek-e idegsejtek az intelligenciához? Avagy: különbözik-e az emberi és állati intelligencia?

1. Az idegsejtek és az agy szerepe a gondolkodásban és az intelligencia kialakításában. Szükség van-e idegsejtekre az intelligenciához, problémamegoldáshoz?
2. Az intelligencia formái az állatvilágban. Egyedi-e az emberi intelligencia? Különbözik-e az állatokétól? 
3. Az intelligencia képessége és az intelligens civilizáció: okozza-e az intelligencia képessége az intelligens viselkedést? 

12:00 – 12:30        Kérdezz-felelek– a hallgatóság és az összes előadó közreműködésével

 LABORATÓRIUM – MIKROSZKÓPOS KÖZPONTOK 

 

Mikics Éva csoportjának laboratóriuma 
LM és EM központok

 

A műszereket, eljárásokat bemutató kutatók: 

Oláh Gáspár
Kőszegi Szilvia 
Lőrincz Andrea
Vági Pál
 

<< Vissza
Korábbi hozzászólások
Még nincsenek hozzászólások
Új hozzászólás
A hozzászólások moderáltak, csak az Admin jóváhagyása után jelennek meg!